2014. február 20., csütörtök

Töltött dagadó




Hozzávalók
Másfél kg dagadó, 
5-10 szelet száraz kenyér, 
egy kanál színes bors, 
két közepes hagyma,
ízlés szerint só, 
két tojás 
(30 dkg darált hús vagy gomba)
a sütéshez olaj

Elkészítés
A dagadót a hentessel felszúratjuk, hogy tölteni tudjuk, és legnagyobb meglepetésünkre négy darabban kapjuk vissza. Nem merjük megkérdezni, hogy vajon mindegyik darabot tudjuk-e tölteni azok után, hogy szétszabdalták. Csak otthon könnyebbülünk meg, hogy igen. De még a mai napig sem értjük, hogy ez hogy lehet. Na mindegy. A száraz kenyeret vízbe áztatjuk, a hagymát apróra vágjuk, és olajon megpirítjuk. A kenyér  belsejét összekeverjük a színes borssal, sóval, a hagymával és a tojással. Ha gazdagabban szeretnénk elkészíteni, akkor hozzáadhatunk 30 dkg darált húst vagy gombát, de akkor fele annyi kenyér kell. Jól összedolgozzuk, és megtöltjük vele a húsdarabok belsejét. Elvileg hústűvel is le lehetne zárni, de jobb, ha cérnával összevarrjuk. Olajjal kikent tepsibe helyezzük, egy kevés vizet locsolunk alá, és közepes tűzön, alufólia alatt kezdjük el sütni. Ha kezd puhulni, a fóliát levesszük, és pirosra sütjük.
Itt a hús mellé párolt gombát adtam, olajos bögrében megformázott rizst, vegyes zöldséget és krumplipürét.
Gombával töltve
Kenyérrel töltve
2018 őszi sültünk

Bibliás elmélkedés:
Minden ember szívében van egy Isten méretű lyuk,- olvastam valahol, - és ezt az űrt csak Isten tudja kitölteni. Mindenfélével próbálkozunk, hogy elismerjenek bennünket. Halálra dolgozzuk magunkat, különféle hobbikat keresünk. Azt gondoljuk, hogy a házassággal, jó gyerekekkel, kedves barátokkal sikerül a hiányt pótolni, de végül rá kell jönnünk, hogy valami még mindig kell. A ma embere kütyüket gyűjt, lecseréli, blogot ír, facebook-on posztol, és ha kevés lájkot kap, akkor azt hiszi, hogy nem elég értékes az élete. Pedig olyan drága, hogy Valaki az életét adta érte. Ez a Valaki pedig Jézus Krisztus. 
"Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Jézusén." (Péter apostol első levele 1.18-19)
Ha valaki üresnek, értelmetlennek érzi az életét vagy magányos, akkor keresse az Istennel való kapcsolatot, mert  Ő senkit nem utasít el. Ez az ének nagyon jól kifejezi, mire gondolok:

7 megjegyzés:

  1. Kedves Ani! Legelőször is ajánlanám, hogy tegeződjünk :-)
    Örültem, hogy bejelentkeztél hozzám, én is be fogok hozzád, csak még küzdök a kis fényképem lecserélésével. Most éppen nem tudok fényképet szerkeszteni, a régi "kitörlődött", újat nem sikerül betennem, és így most fénykép nélkül jelennék meg nálad a követőknél.
    Finom lehet a Te dagadód is!

    VálaszTörlés
  2. Isten hozott! Remélem, hamarosan sikerül bejelentkezni. Jó főzőcskézést!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Nagyon jó ez a recept,pompásan sikerült!

    VálaszTörlés
  4. Örülök neki. Jó főzőcskézést! örömmel látnám a Rendszeres Olvasók között is.(Feliratkozás a webhelyre)

    VálaszTörlés
  5. Jól néz ki és biztosan finom is.Gyakran készítem.Csak nálam csirke máj is kerül bele,kockázva, amit előtte megabárolok.
    Áldás békesség!

    VálaszTörlés