Az a hátulütője az otthoni kenyér sütésnek, hogy egy idő után már nem ízlik máshol. A két lány kollégiumba került, és azt mondja Évi, hogy az egész városban nem lehet normális kenyeret kapni. Már mutattam neki, hogy hogyan kell készíteni, egyedül is megy már, de azért a diákszállók nem arról híresek, hogy lenne erre lehetőség. Persze ne válogassunk, hanem Petőfivel mondhatjuk, hogy otthon jobb ízű a barna kenyér, mint máshol a fehér.
Már többféle péksüteményt is készítettem ezzel a tésztával: Itt van a kapros durbancs, a kenyérlángos, a zsemle. Adódott tehát, hogy a töltött cipóhoz is ezt használjam. Nem is bántuk meg, bár legközelebb több húst teszek bele.
A kenyérreceptért katt ide. A ketté választásnál az egyik felét kisebbre hagytam, abba került egy darab főtt, füstölt csülök. Illetve valamiért négybe vágtam, és úgy tettem bele, pedig jobban mutatott volna egyben. Nem baj, az ízén nem változtat.
Kinyújtjuk egy kicsit, majd feltekerjük, és cipót formázunk belőle.
Bolti reszelt tormával kínáltam, amibe elkevertem egy kis joghurtot.
Bibliás elmélkedés:
Cseri Kálmán oldalán találtam ezt az igemagyarázatot:
"Először valamit a mindennapi kenyerünkről. Általában az életszükségleti dolgokat kenyérnek szoktuk nevezni. Ami kell ahhoz, hogy életben maradjunk, sőt, hogy teljes emberi életet éljünk, az a kenyér.
Jézusnak mindig gondja volt az emberek kenyerére. A Mi Atyánkban a testi szükségeink közül ez az egyetlen, amiért külön könyörgött: a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És mielőtt a mennyei kenyérről szóló részletes tanítását elmondta, ami ebben a fejezetben olvasható, előtte jól tartott kenyérrel egy többezres éhes sokaságot. És összeszedette velük a maradék darabokat, mert Jézus számára a kenyér szent volt. Azt nem lehet eldobni, azon nem lehet taposni, abból nem lehet szemét. A kenyér Isten ajándéka, nélkülözhetetlen feltétele az életünknek.
Ugyanakkor a Biblia gyakran hangsúlyozza, hogy legyen mindannyiunknak fontos a másik ember kenyere is. Ne tudjon senki jóízűen eszegetni úgy, hogy mellette éhezik valaki. Tanuljuk meg Istentől kapott ajándékainkat megosztani egymással.
Amikor Isten Ezékiel prófétán keresztül Samária bűneit ostorozza, akkor a legsúlyosabbnak ezt tartja, amit mindenekelőtt említ: azért jön az ítélet, és az a bűne Samáriának, hogy "kenyérbőségben volt, de a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta." Neki volt bőven, és akinek szűken volt, vagy semmi sem volt, annak nem adott. Ez mindig súlyos bűn Isten ítélete szerint. (Ez 16,49).
A kenyér szentségének a tudata elhalványulóban van. Ma sokan turkálnak a kenyérben, válogatnak, kidobják a szemétbe, és elfelejtjük azt, hogy egy milliárd ember ma este is éhesen fog lefeküdni. Percenként tíz kisgyermek hal éhen vagy szomjan. Nem azért, mert ma nem tudott eleget enni-inni, hanem mert napok óta semmit nem tudott enni vagy inni.
Adjunk hálát Istennek azért, hogy az idén is a fagy és aszály ellenére megadta a kenyérnek valót, ha szűkebben is, mint a korábbi esztendőkben, és minden alkalommal hálaadással vegyük kezünkbe és tegyük a szánkba a mindennapi kenyeret.
...Régen a kenyér lisztből és kovászból készült, néha egy kis krumplit is tettek bele, és hagytak elegendő időt arra, hogy megkeljen és megsüljön. Mióta a kenyérgyárak ontják a kenyeret, hogy gyorsabban és olcsóbban lehessen előállítani, azóta jöttek divatba kovász helyett az ún. adalékanyagok. Először 100 kilónyi kenyérhez legfeljebb 10 dekányi adalékanyagot volt szabad keverni, ma már ennek a tízszeresét teszik bele: 100 kilóhoz 1 kilót, néha többet is. Pedig ma is érvényes az, amit egy olyan pék mondott, akinek az apja, nagyapja, dédapja is pék volt, hogy a jó kenyérhez három dolog szükséges: kovász, szív és lélek.
Mi olyan kenyeret eszünk, amiből sokszor mind a három hiányzik. Nincs mit választanunk, megvesszük és megesszük azt, ami van. A Biblia arra figyelmeztet minket, hogy az a fontos, hogy legyünk hálásak a kenyerünkért, legyünk készek mindig megosztani másokkal, és legyünk elégedettek azzal és annyival, amennyit éppen kaphatunk, mert „nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel” ( Timóteushoz írt első levél 6.rész 6.vers).
