Oldalak

2014. augusztus 22., péntek

Ennivaló úti beszámoló 3. rész. Pompos vagy pizza?

Az Őrségből Szlovéniába mentünk. Csodálatos tájakat láttunk. Kis Svájc!
Ptujban megtekintettük az ezer éves emlékeket, mint például ezt a sírkövet, amely Marcus Valerius Verus nevű római helytartóé.




Szép volt a Szent György templom is. 






Megjegyzem, hogy a Habsburgok ott nem robbantottak fel várakat, mint nálunk, így a ptuji vár is ott állhat 1000 éve.





Kilátás  várból.


A templommal szemben ebédeltünk egy pizzériában. Ez egy normál méretű tányér egy adag mini pizzával. Jóllaktam vele. A rendes méretű pizzákat nem tudták megenni a gyerekek, így elvittük. Finom volt, de a tésztája inkább a töki pomposra, mint a Magyarországon kapható pizzákra emlékeztetett. 





Továbbgondolás:
A templomot Szent György tiszteletére emelték. Ő egy magas rangú római katona volt, aki keresztény hitre tért. Hűségesen szolgálta a császárt egészen addig, amíg nem kezdték el üldözni a keresztényeket. Ekkor lemondott hivataláról, és szembefordult a pogány császárral. Hite elhagyására akarták kényszeríteni, de kínzásokkal sem tudták megtörni. Végül 303-ban kivégezték. A legenda szerint megölt egy sárkányt vagyis:  A hit ereje képes legyőzni a démoni erőket is. Halála ugyan ennek ellentmondani látszik,  de tudjuk az egyháztörténetből, hogy a mártírok vére magvetés. Példájuk bátorságot ad sokaknak, hogy kitartsanak a hitük mellett. Az imádságon kívül fontos emlékezni a hithősökre, akik kitartottak, és végül szétfeszítették az istentelen római birodalom kereteit. 
A világban sok országban ma is üldözik a  keresztényeket sajnos. Egyházaink közös imára szólítanak fel egy nyilatkozatban:

1 megjegyzés:

  1. Szép út lehetett, sok érdekes látnivalóval. Jól néz ki a pizza, ennyi nekem is elég lett volna :-)
    Várom a folytatást....

    VálaszTörlés