6 év után újra Erdélyben jártunk. Fájdalmas volt látni az alföldi térségben a kiszáradt növényvilágot. Sem kukoricát, se napraforgót nem fognak ott aratni idén. A Királyhágón túl, az erdélyi hegyek között kicsit már más volt a helyzet. Talán több eső esett, üdébben tűnt a táj. Szokásunktól eltérően nem mentünk étterembe a Királyhágónál. Otthonról vittünk rántott húst, kenyeret, salátát, és egy kedves szabad téri pavilonban fogyasztottuk el néhány kiscica társaságában. 8 óra körül indultunk, és délután érkeztünk meg Cserefalvára, a hol megszálltunk egy panzióban. Marosvásárhely közelében található kis falu. Már aludtam ott 15 éve. Lelkészné képzésen vettem részt. Életem legszebb tanfolyamai közé tartozott. Komoly igei tartalom mellett játékos programokra is volt lehetőség. Például egyik este egy lelkészné, aki szépészeti tanácsadó volt (!) segített nekünk abban, hogy hogyan öltözködjünk. Ott hallottam először arról, hogy valaki tél-típus, nyár-típus, és ennek megfelelően kellene összeállítani a ruhatárát. Textilanyagokat válogattunk, és nagyon sokat nevettünk. Ott ismerkedtem meg az imasétával. Ez egy olyan program, amelyen állomások vannak különböző feladatokkal, amiken elmélkedni lehet, imádkozni, kérdéseket megfogalmazni stb. Kövek közül válogattunk, kinek mi jut róluk az eszébe stb. Előadások is voltak. Akkor ismerkedtem meg Kovács Réka Rozáliával, aki a család témában kutat, és ajánlást írt a könyvemhez. Azt hiszem, hogy ugyanabban az ágyban aludtam most, mint akkor. Nagyon kellemes hely a panzió, szeretettel ajánlom.
A szilvát kimagozzuk, kicsit szétmixeljük, és a bor kivételével a fűszerekkel együtt feltesszük főni. A jó nagy lábasom miatt elég hamar kész lett, kb fél óra. A vége felé adtam hozzá a vörösbort. Jó ízt és szép színt is adott neki. Üvegekbe szedtem, és száraz dunsztban pihentek másnapig.
























