Hozzávalók:6 csirke felsőcomb
1 hagyma
olaj
1 evőkanál őrölt piros paprika
1 teáskanál darált paprika vagy lecsó
Elkészítés: A combokat fél órára besózzuk. A hagymát felkockázzuk, egy kis olajon megdinszteljük. Lehúzzuk a tűzről, rászórjuk a piros paprikát, felengedjük vízzel, majd a húst és a tarajakat is elkezdjük főzni. A combok hamarabb megfőttek, ezért kivettem őket, és a többit addig hagytam benne, amíg azok is megpuhultak. Darált paprikát használtam, mert még mindig nem bírom a lecsóban a paradicsomot, de van, aki azzal készíti a pörköltet és a paprikást. Tejfölt is szoktak keverni hozzá a végén. Ízlés dolga. Ahány ház, annyi szokás.
Egy gyermekvers jutott most az eszembe a kevély kiskakasról, aki irígy volt, nem adta kölcsön a gyöngyöcskéjét, ezért beleejtette a Tiszába.
Kormos István: A kevély kiskakas
Hol volt,
hol nem volt,
volt egy kevély kiskakas,
tarka tollas, tarajas,
piros lábú,
piros csőrű,
begyeskedő kiskakas
Itt olvasható a folytatás.
Nagyon guszta és finom lehetett! Emlékszem gyerekként nagyon szerettem kakastaréjt de hogy megváltozott a világ ezt most külön lehet venni és drága?
VálaszTörlésIgen, Èva. 4500 ft volt kilója!
TörlésAzt írták egy csoportban, hogy baromfi boltokban lehet kapni.
TörlésFinom különlegesség lehet, ilyet sem ettem még 😀!
VálaszTörlésBaromfi boltokban állítólag lehet kapni.
TörlésNagyon finomat főztél, váljék egészségetekre!!! Én is nagyon szerettem gyerekként a kakastaréjt, de a hentesnél még soha nem találkoztam vele. (vagy csak figyelmetlen voltam) Nem mondom, jó drága.... és csodálkoznak hogy nem kapkodnak érte a vásárlók.
VálaszTörlésMennyi minden volt gyerekkorunkban!
Törlés