2015. augusztus 28., péntek

Gombás tokány petrezselymes zsemlegombóccal

Két személyes adag.

Sertéstokány már van a blogon, gombás is ugyanott. Itt annyi a különbség, hogy zsemlegombóccal tálaltam. Ennek a receptje meg a savanyú tüdőnél található. Annyiban más itt, hogy egy csokor vágott petrezselymet is adtam hozzá.




2015. augusztus 27., csütörtök

Ha én miniszterelnök lennék!:)




Most, hogy elmúlt Szent István ünnepe, elgondolkodtam azon, hogy mit tennék, ha én lennék a miniszterelnök. Sok, fontos kormányzati döntést kellene meghoznom, de biztos, hogy az elsők között tiltanám meg a vegykezelt citrusfélék behozatalát az országba. Mégiscsak nonszensz, hogy vagy le kell mondanunk a normális ízesítésű túrós lepényről, vagy pedig méregdrágán kell beszereznünk a kezeletlen citromot, ha egyáltalán találunk olyat. És mi lesz a püspökkenyérrel cukrozott narancshéj nélkül? Ez persze senkit sem érdekel, csak a GDP meg az olajárak!
Másodikként a vaníliarúd árát 50 forintban mérsékelném. Elhiszem én, hogy csak egy napig virágzik, és hogy kézzel kell beporozni, meg hogy  meg fél évig érlelik, de így volt ez az átkosban is, mégsem kellett aranyáron megvenni. Már ha kapunk, mert ebben a kis faluban nincs is. Ahol meg van, ott 400 forint egy rúd. A gyerekeink úgy nőnek fel, hogy nem ismerik a rendes madártejet, mert csak vanilin cukrot tudunk beletenni. Tudom én, hogy nem egészséges, mert tejet, tojást, cukrot, egyes receptekben fehér lisztet is tartalmaz, de kit érdekel. Finom, és kész.
Más ötlet? 

2015. augusztus 26., szerda

Paradicsomos húsgombóc


Nálam még csak most indul a paradicsombefőzés. Ez az első három üveg, mert most kezd érni. Nagy előnye a kerti termésnek, hogy nem permetes, de hátránya, hogy állandóan pancs van a konyhában.
 A maradék léhez húsgombócot főztem. Nem szeretjük paprikával.
Íme a recept.

Hozzávalók:
- a gombóchoz
1/2 kg darált sertéshús
1 marék rizs
1 tojás
só, bors
- a szószhoz
1 liter paradicsomlé
1 kis hagyma
1 zellerlevél
rántás
cukor

Elkészítés:
A paradicsomlét az összevágott hagymával és a zellerlevéllel addig főzöm, amíg a hagyma megpuhul. Gyenge, paprika nélküli rántást keverek hozzá, utána átszűröm. Kevés cukorral ízesítem.
A húst, rizst, tojást, sót, borsot összekeverem, vizes kézzel gombócokat formázok belőle, és annyi forró, sós vízben teszem fel főni, hogy éppen ellepje. Amikor megpuhult, akkor leöntöm róla a levet, ráöntöm a paradicsomszószt, és egy kicsit összeforralom. Hasábra vágott főtt krumplit adok hozzá, persze többet, mint amennyi a képen van. 
A gombócok maradék levében tésztát főzök, és van egy kis levesünk.

2015. augusztus 25., kedd

Mustáros meggyes csirkeszárnyak



Különleges erdélyi mustáros meggybefőttet készítettem júliusban. A recept itt olvasható. Húsok mellé ajánlja a szakácskönyv, de másként próbálkoztam. 
Hozzávalók: 
1 fél literes mustáros meggybefőtt
1 kg csirkeszárny
só, 2 dkg vaj
Elkészítés:
A húst gyengén megsóztam, kicsit állni hagytam, 



 majd egy kivajazott jénai tál aljára helyeztem, és a befőttlevet aláöntöttem. Vajdarabkákkal megszórtam és rátettem a fedelét.






Hideg sütőbe  tettem. 150 fokon kezdtem el párolni, amikor kezdett puhulni a hús, akkor levettem a tetejét, és pirosra sütöttem. (Kevesebb lé is elég lett volna.)





Bibliás elmélkedés: 
A Szeptemberi csirkesült volt az első bejegyzésem a blogban. A bibliás elmélkedése egészen ide illik, mert a mustár és a meggy is szokatlan párosítás, mint az alma és a hagyma, de idővel összeérnek az ízek, és szépen harmonizálnak egymással. Ezt írtam akkor:
Az alma hagymával szokatlan párosításnak tűnik, de néha Isten is így tesz velünk. Két teljesen különböző egyéniséget eggyé szerkeszt a házasságban. Ha hűségesek lesznek Jézus Krisztushoz, akkor a kapcsolat megmarad és harmonikus is lehet. "...lesznek ketten egy test." (I. Mózes 2.24)
Csak ennyi volt, pedig ez a néhány mondat komoly kiegészítésre szorul.
-Mit is jelent hűségesnek lenni Jézus Krisztushoz? 
Azt, hogy hallgatjuk a tanítását az istentiszteleten, olvassuk a Bibliát, és megtartjuk. Meg-éljük a megértett Igét.
-Mit jelent az, hogy "lesznek ketten egy test"?
Azt jelenti, hogy leválunk a szüleinkről, ragaszkodnunk egymáshoz, és a párunk kedvét keressük, nem pedig önző módon akarjuk őt kihasználni.
-Kicsoda Jézus Krisztus? Isten Fia, Megváltó

Dr. Pálhegyi Ferenc Keresztyén házasság című könyvéből idézek néhány gondolatot:
Akármilyen "szelek" támadják házasságunk épületét, tudnunk kell:
1. Isten adott minket egymásnak.
2. A párom a hibáival együtt is Isten tökéletes ajándéka.
3. A párom hibái - Isten eszközei az én javamra (Római levél 8.28). Kellemetlen smirgli, amivel Isten csiszol engem, hogy tökéletesebb legyek.
4. Ezért hálával tartozom Istennek a párom kellemes és kellemetlen tulajdonságaiért.


Isten tudta, mit csinál, amikor a feleségedet (férjedet) melléd adta. Nem tévedett, biztos lehetsz benne. ha pedig az Ő akaratát figyelmen kívül hagyva választottál társat, most talán szenveded a következményeit, de még így is tudhatod, Isten szeret téged annyira, hogy "nem hagy erődön felül kísérteni (1. Korinthus 10.13), ezért engedte meg, hogy házasságot köss azzal, aki most a házastársad. Ha a párodat csúf hernyónak látod, gondolj arra, hogy benne rejlik a lepkévé válás lehetősége. Mintha ezt mondaná: "Légy türelmes hozzám, Isten még nem fejezett be engem."(Kálvin Kiadó Budapest 63-64.oldal)

2015. augusztus 21., péntek

Barack bólé áfonyával






Valójában csak a mélyhűtőben lévő maradék áfonyát akartam elsütni valahogy, de olyan finom lett a bólé, hogy máskor is el fogom készíteni.

Hozzávalók:
2 nagy őszibarack
1 pohár áfonya
fél citrom leve
1 vaníliás cukor
cukor
2 dl gyümölcstea
10 szem mazsola
1 evőkanál rum, vagy 2 evőkanál sütő szeszesital
szeletelt mandula

Elkészítés:
Az áfonyát egy kis cukros vízben megfőzzük, leszűrjük. Közben meghámozzuk és kockára vágjuk a barackot. Megfőzzük a teát, én erdei gyümölcsöt használtam most. Langyosan összekeverjük az összes hozzávalót, majd legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Tálaláskor megszórjuk egy kis szeletelt mandulával.



Már nálam nyílt ki!

2015. augusztus 19., szerda

Zöldbabos ragu



Hasonló a sertéstokányhoz, de mégis más.
Hozzávalók:
60 dkg sertéscomb
1 nagy hagyma
1/2 kg tisztított zöldbab
néhány babérlevél
só, bors, 
tejföl
1/2 dl olaj

Elkészítés:
A hagymát kockára vágjuk, és megdinszteljük az olajon. A lábast levesszük a tűzről, és beletesszük a kockára vágott húst és a babérlevelet. Annyi vizet öntünk rá, hogy félig legyen az edény. Sózzuk, borsozzuk, Amikor már majdnem puha a hús, akkor hozzáadjuk a zöldbabot is, egyszer-kétszer megkeverjük, és készre főzzük. Végül gazdagítjuk egy-két kanál tejföllel. Itt tarhonya a köret.








Bibliás elmélkedés helyett egy szép verset ajánlok olvasásra hiszen augusztus 20-án hálát adunk az új kenyérért.


Kárász Izabella: Hálaadás

Köszönjük Tenéked, Istenünk, hogy élünk!
Hogy annyi vész után Te vagy a menedékünk.
Nem is lehet nagyobb boldogságunk nekünk,
minthogy velünk járva vigyázod életünk,

Milyen nagy kegyelem, hogy ily jó vagy hozzánk,
hogy a baj idején felénk fordul orcád.
Megadod áldásod, a napi kenyerünk,
megáldod a munkás, kérges két tenyerünk..

Megáldod a vetést, hogy nőjön kalászba.
Beléd veti hitét az özvegy és árva.
Benned hisz a szegény, megalázva magát,
néked ragyogtatja az éj sok csillagát.

Boldogan mondjuk el, és dicsérünk Téged:
nyugodt az életünk, Lelked megbékéltet.
Miért is csüggednénk, inkább hálát adunk,
hisz veled  rossztól csak megszabadulunk.

Nem jöhet oly veszély, hogy ne segíts rajtunk,
ne is maradjon hát soha néma ajkunk.
Hirdessük szerteszét: csodás, szent reménység,
hogyha Benned hiszünk, eloszlik a kétség.

Csak a hit marad meg, s a szeretet éltet,
mely nélkül sohasem láthatunk meg Téged.
Köszönjük, ó, Urunk, hogy reánk gondolva
eljuttatsz egykoron dicső országodba!

Fel, fel ti boldogok, akik hisztek benne!
Ne legyen közöttünk, ki hálás ne lenne!
Mert irgalma örök, megtartása csodás,
zengjük mindnyájan ma a hála himnuszát!

2015. augusztus 5., szerda

Linkajánló - Saját bloglista

Linkajánlót készítek. Szeretném kérni, hogy akiknél fenn van a linkem, azok dobjanak egy megjegyzést, vagy írjanak, bár többnyire érzékelem az irányítóközpontban. Ha valaki erre fel szeretne engem is ajánlani, akkor is jelezze, legyen szíves, hogy senki se maradjon ki. 
Köszönöm.
Levendulás, rózsaszirmos csoki

Róza kérdésére módosítottam a címet. Egy olyan listát szeretnék összeállítani, és közzétenni a blogom oldalsávjában, amelyen az általam ajánlott blogcímek vannak.

2015. augusztus 3., hétfő

Néger szelet és más

Ismét gyerekhét és jobbnál jobb sütemények érkeztek. Mindjárt az első napon háromféle is. Néger szelet, linzer és almás lepény. Bálint Józsefné Marika a lányával készítette őket, mint a túrótortát is. 
"A jókedvű adakozót szereti és gazdagon megáldja az Isten" (2.Korinthus 9.7)




I